Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kislány. Ez a lányka világ életében szerette a zenét, és összes lehetséges módon gyakorolta is azt. Minden éjszaka arról álmodozott, hogy egy szép napon énekesnő lesz.

Teltek múltak az évek, és a lányka fölcseperedett. Elkezdte az óvodát, az iskolát, ahol megtanították neki, a zene nem csak éneklésből áll, szükséges hozzá hangszerek kísérete is. Így hát fogta magát, és idejének nagy részében hangszeren játszott. Furulyán, altfurulyán és oboán. Ám ezek közben nem lehetett énekelni, tehát cseréhez folyamodott. Kezébe került egy gitár.

Szorgalmasan játszott rajta, míg nem egy nap nem jutott rá ideje. Feladta álmát, hogy egy együttesben énekeljen. Ám a napokban rájött, egyedül is lehet gitáron tanulni. Újra megszületett az elhatározás: Játszani fog a hangszerén...

Viszont álmai megváltoztak. Még mindig csak egy lány, és nem kész nő, ebből kifolyólag az álom is csak egy ostoba képzelgés: Színésznő szeretne lenni. Napról napra eljátszani, hogy valaki más bőrébe bújik. Izgalmas és érdekes elfoglaltság. Mostanra észrevehettük, szereplőnk kedveli a rivalda fényt. Azaz kedvelné, ha lenne lehetősége ott állni a színpadon. De ez középiskolai tanulmányai során csak párszor fordult elő.

Ezért becsúszott egy újabb álom. Ha nem szerepelhet, szeretne mégiscsak közreműködni. A dramaturg pályára gondolt, mely egy igen labilis út a továbbhaladás szempontjából, mivel kevés ember válhat szövegíróvá. De a lányka reménykedik. Reménykedik, hogy megvan a véna...azaz egy dolog, ami sikeressé teheti, ráadásul kreativitásból sincs hiány.

Szurkoljunk hát neki, hogy álma(i) valóraváljon(váljanak)...